Az Oxyrchynchus-i krónika

Nos, most az elmúlt napokról csak annyit rezüméként, hogy Kunszigeten jártam előadást tartani pénteken és szerintem egész jól sikerült. Ha lesz róla kép vagy videóanyag, majd megosztom (ha átmegy a cenzor kezén = én). Vagy nem. Vagy nem is lesz mit. Lényegtelen. Szóval, kihasználva a 4 napot amit az isteni és kormányi kegy juttatott regenerációra, feltúrtam számítógépem eldugott mappáit és kincsekre is leletem (sok fölösleges szemét mellett). Mielőtt valami új anyaggal jelentkeznék, amely kapcsolódni fog legközelebbi előadásomhoz az anjou-kor magyar harcászatához, ebből szemezgetnék. Először is valamikor tavaly fordítgattam angolról (ami már eleve nem túl biztató) hellenizmushoz kapcsolódó szövegeket, ezekből teszek most közzé egyet egyelőre.

Ez az Oxyrchynchus-i krónika, amely egy Kr.u. 250 után készült papiruszon maradt fenn az egyiptomi Oxyrchynchus kimondhatatlan nevű ókori városánál. Tulajdonképpen a város régi szemétdombja a régészek Mekkája, oda dobálták ki a helyiek a nekik már nem kellő szemetet, amely így ránk maradt. Ha jól emlékszem kiadták már magyarul valamelyik görög történeti szöveggyűjteményben vagy chrestomathiában, amint megtalálom feljegyzem ide, hogy gy jobb fordításban is olvashassa aki akarja. Az angol szöveg, amely alapján fordítottam itt: angolul.

Egy szintén Oxyrchynchus-nál fennmaradt magánlevél.

Az Oxyrchynchus-i krónika

„…[A 106. olimpiász] második arkhóni évében [Kr.e. 355-354] Szürakuszaiban Diónt[i] (?) megölte Dionüsziosz[ii] türannosz. A harmadik arkhóni évben [Kr.e. 354-353] Tibur városát legyőzték a rómaiak és az megadta magát.

A 107. olimpiász idején a tarentumi Szmikrinasz nyerte a sztadionfutást [Kr.e. 352] és az athéni arkhónok Arisztodémosz, Thesszalosz, Apollodórosz és Kallimakhosz voltak. [Az olimpiász] harmadik évében Rómában első alkalommal választottak plebejust Censornak

A 108. olimpiász idején a Kürénéi Ploüklész nyerte a sztadionfutást [Kr.e. 348], az athéni arkhónok Theophilosz, Themisztoklész, Arkhiasz és Eubulosz voltak. Az első évben Platón a filozófus meghalt és Pszeuszipposz követte iskolája élén. A második évben Philipposz…

A 109. olimpiász idején az athéni Arisztolükosz [nyerte a futást – Kr.e. 344] az arkónok pedig Athénban Lükiszkosz, Püthodótosz, Szószigenész valamint Nikomakhosz voltak. A második évben II. Dionüsziosz, Szürakuszai türannosza elvesztette hatalmát, Korinthoszba hajózott és ott élt, mint tanár. A negyedik évben Bagoasz eunuch megölte Okhuszt[iii] a perzsák királyát, helyére legkisebb fiát, Arszészt helyezte, hogy maga irányíthassa az országot.

A 110. olimpiász idején az athéni Antiklész nyerte a sztadionfutást [Kr.e. 340], az athéni arkhónok Theophrasztosz, Lüszimakhidész, Khaerondasz és Phrünikhosz voltak. Az első évben a szamniszok Róma ellen harcoltak. A második évben a latinok támadásban egyesültek a rómaiak ellen. A harmadik évben Philipposz, a makedónok királya legyőzte az athéniakat és boiótiaiakat a híres csatában Khairóneiánál fia Alexandrosz segítségével, aki kitüntette magát bátorságával a csata során. Iszokratész a retorika tanára meghalt, 90 [éves] volt… Bagoasz eunuch megölte Arszész király testvéreivel és székébe a királyi családból Arszamész fiát Dareioszt[iv] ültette. Ugyanebben az időben a rómaiak a latinok ellen harcoltak. A negyedik évben a görögök gyűlést tartottak és a perzsák elleni háború parancsnokának nevezték ki Philipposzt.[v]

A 111. olimpiász idején a kleitori Kleomantisz nyerte a sztadionfutást [Kr.e.336], az athéni arkhónok a következők voltak: Püthodélosz, Euaenetosz, Ktesziklész és Nikokratész. Az első évben Philipposz makedón királyt megölte a testőre, Pauszaniasz és fia Alexandrosz követte őt, mint király. Átvéve a hatalmat Alexandrosz elsőként legyőzte az illíreket, paiónokat és más barbár törzseket akik fellázadtak, majd ezt követően elfoglalta és lerombolta Thébait. Rómában a Veszta papnőt, akinek egész életében szűznek kell maradnia, azzal vádolták, hogy meggyalázta [hivatalát?] … A második évben Alexandrosz a makedónok király átkelt Ázsiába és legyőzte Dareiosz perzsa király hadvezéreit a Granikosz folyónál. A harmadik évben Alexandrosz csatát vívott Dareiosszal Isszosznál Kilikiában és legyőzte őt. Sok ezer embert megölt a perzsák és szövetségeseik közül, sokakat elfogott és óriási zsákmányt szerzett. Ugyanaebben az időben Alexandrosz, a molosszosz[vi] átkelt Itáliába, az ott lakó görögök támogatására. A negyedik évben a rómaiak állampolgárságot adtak a Campaniaiaknak, de szavazati jog nélkül.

112. olimpiász idején a khalkhiszi Grüllosz nyerte meg a sztadionfutást [Kr.e. 332], Athénban Nikétasz, Arisztophanész, Arisztophón és Kephiszophón voltak arkhónok. Az első évben Alexandrosz, Philipposz fia elfoglalta Türoszt, majd birtokba vette Egyiptomot, ahol a bennszülöttek szívesen fogadták őt, mert gyűlölték a perzsákat. Aztán ő elrendelte [Alexandria felépítését?]… Expedíciót vezetett az Ammón templomhoz és útközben megalapította Paraetonium városát. A harmadik évben győzelmet vett Dareiosz király felett az Arbelai csatában. Ezután Dareioszt egy áruló a barátai közül megölte, ezzel véget ért a Perzsák birodalma, amely alapítójától, Kürosztól kezdve 233 évig állt fenn.

A 113. olimpiász idején a makedón Kritón nyerte a sztadionfutást [Kr.e. 328], az arkhónok Athénban Euthükrithosz, Hégémón, Khrémész [és Antiklész] voltak. Ezt a négy évet Alexandrosz arra használta fel, hogy Ázsia népeit meghódítsa.

A 114. olimpiász idején a rhodoszi Mikinász nyerte a sztadionfutást [Kr.e. 324], az arkhónok Athénban Hégésziasz, Kephiszophón, Philoklész és Arkhipposz voltak. Az első évben meghalt Alexandrosz, uralkodásának 13. életének 33. évében. A második évben, Ptolemaioszt, Lagosz fiát küldték kormányozni Egyiptomba… A [harmadik évben]…

A 115. olimpiász idején az amphipoliszi Damasziasz nyerte a sztadionfutást [Kr.e. 320], és az arkhónok Athénban Neaekhmosz, Apollodórosz, Arkhipposz és Demogenész voltak. Az első évben Antipatrosz, aki átvette Makedónia királyságát csatát vívott a görögökkel Lamiánál és legyőzte őket. A rómaiakat csatában győzték le a szamniszok. A második évben Antipatrosz átkelt Ázsiába Perdikkasz ellen és így másodikként szerzett részt Alexandrosz utódai közül, Ptolemaiosz után. A harmadik évben a rómaiak csatában győzték le a szamniszokat és kiszabadították az előző ütközetben fogságba esett férfiakat.

A 116. olimpiász idején a lakón Démoszthenész nyerte a sztadionfutást [Kr.e. 316], Athén arkhónjai Démokleidész, Praxibulosz, Nikodórosz és Theodrórosz voltak. Az első évben Antipatrosz meghal és [Polüpherkhón] követi őt a kormányzásban…[vii]”

---

[i] Dión életét Plutarkhosz írta meg a Párhuzamos életrajzokban.

[ii] II. Dionüsziosz Szürakuszai türannosza több alkalommal is a Kr.e. IV. század során.

[iii] III. Artaxerxész perzsa uralkodóról van szó, akit fia Arszész, uralkodási nevén IV: Artaxerxész követett. Az év egyébként téves, nem 341-340-ben ölték meg III. Artaxerxészt, hanem 338-ban.

[iv] III. Dareioszról van szó, aki az utolsó akhaimenida királya volt Perzsiának.

[v] Ez volt az ún. Korinthoszi szövetség, amelyben Spárta kivételével valamennyi jelentős polisz részt vett.

[vi] I. Alexandrosz epiroszi király, Nagy Sándor nagybátyja.

[vii] Sajnos a papirusz itt megszakad.

Volt-e vajon trójai háború?

Pénteken Kunszigeten tartok előadást, ahol ókori háborúkat felvonultató hollywood-i szuperprodukciók harci jeleneteit vesszük górcső alá. Többek közt eme sorsra jut a Trója című alkotás, amelynek történeti hátteréről írnék most egy nagyon vázlatszerű és nem eléggé alapos -viszont gyorsan lejegyezhető... :D - kedvcsinálót.

Először is, volt-e trójai háború?

Ez a kérdés már Homérosz költeménye óta foglalkoztatja az embereket és ki-ki ízlése alapján válaszolt erre. A történészek sem igazítanak el minket, no nem azért, mert nem szeretnének, csak egyszerűen nem tudnak. Hiszen konkrét történeti feljegyzés nem maradt fenn, viszont a trójai mondakör népszerűsége annyira átjárta a klasszikus ókor embereit, hogy egész sor kiegészítő költemény és írás készült az Iliász és az Odüsszeia mellé. Van „naplónk” az ostromról (Dictys Cretensis, itt olvasható angolul), tragédiánk rengeteg (mondjuk csak Euripidésztől ezek: Szép Heléna, Hekuba, Trójai nők, Iphigénia Tauriszban, Iphigénia Auliszban és lehetne sorolni…). A szintén az ostromról szóló Dares Phrygius története a középkorban elképesztően népszerű volt, még a mi Anonymusunkat is ez serkentette a magyarok történetének megírására! Aztán Hőstörténet című művében Philostratus is megírta az eseményeket. Szóval akár létezett a trójai háború, akár nem az antikvitásban kétségtelenül önálló életet élt.

(Nemrég magyarul is kiadták ezek egy részét, úgyhogy akár olvashatjuk anyanyelvünkön is!)

Mindezeket persze nem lehet történeti forrásnak nevezni, legfeljebb, annyira, amennyire Shakespeare Antonius és Kleopátráját. Évszázadokkal az események után keletkeztek (némelyik 1500-1800 évvel később!), és még az időben legközelebb lévő Iliászt is elképesztő óvatossággal kell kezelni. Ugyanakkor néha olyan meghökkentő azonosságokra bukkanunk, amelyek kétségtelenné teszik, hogy Homérosz valamit tudott. És most nem a költészetre gondolok…

Olyan egyezéseket válogattam, amelyek megdöbbentőek, és amelyek (számomra legalábbis) erősen a „trójai háború márpedig volt” serpenyő felé billentik Jusztícia mérlegét.

Az első és egyik legérdekesebb a hettita forráscsoport:

A hettiták mai napig rejtélyes birodalma éppen akkor élte nagyhatalmi státuszának utolsó évtizedeit, amikorra Trója ostroma tehető (ezen korszakban a történészi kronológiák finoman szólva sem 100%-osak, egy-két száz évet is csúszhat, helytől függően), vagy egy kicsivel korábban. Több levél és szerződés is fennmaradt a hettiták levéltárából, amely kapcsolható Trójához, és az ezekből kirajzolódó helyzet igencsak alátámasztja a mondát. Van egy Wilusa (Ilusa = Ilion?) nevű állam Anatólia északnyugati részén, amely szemben áll a tőle délre és nyugatra húzódó Ahhiyava (Akhájok!) országgal. Wilusa egyik ismert uralkodóját a hettita szövegek Alaksandu-nak nevezi, a homéroszi eposzokban pedig Priamosz egyik fia Párisz, akinek másik neve Alexandrosz… Igaz, ha a klasszikus kronológiákat elfogadjuk (márpedig jelenleg nincs jobb), akkor ez 100 évvel Trója ostroma előtti állapot, így a két Alexandrosz nem lehet azonos. Viszont dinasztiák esetén megszokott, hogy ugyanazon nevet több uralkodó és családtagja is viseli.

Az ún. Alaksandu szerződés, melyben rögzíti a hettita uralkodó, mivel tartozik neki Wilusa királya

Vannak aztán olyan különleges és történészek számára ritka különleges pillanatok, mikor az írás és a tárgy egybeesik.

Ezt írja Homérosz:

                                               „Mérionész Odüsszeusznak adott íjat s vele tegzet

És kardot, s fejére erős nagy bőrsisakot tett,

Bévül erős szíjak fonadéka simult e sisakhoz

Jó szorosan, külső díszül ragyogófogu vadkan

Sűrü fehér foga, mindkétoldalt, sok berakással…”

                       (Iliász, X.260-264. Devecseri Gábor fordítása)

És lőn! Ilyen sisakok sora került elő Kr.e. XIV,-XIII. századra datálható sírokból.

A híres dendrai páncélt is ilyennel egészítik ki:

A dendrai páncél és a hozzá tartozó (?) fejvédő.

És nem ez az egyetlen vadkanagyar-lapokkal díszített sisaknak, amit találtak:

Vadkanagyar-sisak az Athéni Nemzeti Régészeti Múzeumban

Ezt pedig Krétán találták:

Végül, hogy lássuk a rekonstrukció során jól rakták össze a darabokat, egy freskó Akrotiniből:

Harcosok vadkanagyar fejvésővel.

Homérosz ezen kívül jól tudja a Kr.e. XIII. század fegyvereit is. Elsőszámú fegyvernek a lándzsát illetve dárdát tartja, melyeket hol dobnak, hol szúrnak velük. A régészek valóban kétféle lándzsafejet találnak, melyek közül egyik bizonyosan túl nehéz hajításhoz és általában a harci szekerészek fegyverének tartják a hadtörténészek. A harci szekerek leírása is jó, bár annak felhasználását a költő már nem igazán tudja pontosan. Homérosznál elsősorban mintegy taxiként szolgálnak, amivel a hősöket a párbajhoz fuvarozzák, holott a korabeli egyiptomi falfestmények halottakon átgázoló (már-már túlzásnak is tűnő) jeleneteket örökítenek meg. Homérosz kétféle pajzsot említ, egy nagy toronyszerűt és egy nyolcas alakút. Nézzük meg a következő képet, amely egy mükénéi korból származó pengén maradt ránk:

Vadászjelenet az Athéni Nemzeti Régészeti Múzeum tőrén.

Hát igen. Bingó. Szóval egyáltalán nem lehetetlen, hogy egy olyan korban a szájhagyomány évszázadokig megőrizzen valamit igazságból, amikor az írás gyakorlatilag nem létezik a régióban. A stratégiát, amit a felek az Iliász szerint követnek, John Warry szintén helyesnek tartja. A korabeli (egyébként mai szemmel nagyon kicsi) városok erődítéseinek leggyengébb pontjai a a kapuk voltak. A trójaiak az Iliászban az akháj tábor kapuit rohamozzák és a korabeli erődépítészet valóban a kapuk védműveire helyezte a hangsúlyt. A Heten Thébai ellen című tragédiában a várost támadó hét vezér szintén a hét kaput rohanja meg.

Összefoglalva szerintem elfogadható a trójai háború, ha nem is tényként, de valószínűsíthető eseményként. Sőt kizártnak érzem azt, amit Warry mond, hogy ez egy lenne a kor portyái közül. Már csak azért sem, mert egy állam dőlt össze Ilion/Wilusa, amely a hettita írások alapján jelentéktelen országnak nem tekinthető (bár nagyhatalomnak sem). Egyébként sem tűnik logikusnak, hogy egy jelentéktelen hadjárat eseménye őrződött volna meg az emlékezetben évszázadokig.

Felhasznált irodalom:

Homérosz: Iliász. (ford.: Devecseri Gábor). Bp.: Európa, 2005.

Warry: AS klasszikus világ hadművészete. Bp.: Gemini, 1995.

Egy nagyon jól illusztrált oldal, a mükénéi harcművészetről:

http://www.salimbeti.com/micenei/

A középkori magyar hadisátrakról

Míg ma a sátor elsősorban a természetjárók eszköze, addig középkori Magyar Királyság területén (de természetesen más országokban is) a sátor a mindennapi élet részét alkotta. Sátrakban laktak, sátrakban árulták vásárokon termékeiket a kereskedők, és természetesen a hadakozáshoz is sátrakat vittek magukkal a vitézek. A sátrak a középkori Magyarország életének olyan szerves részei voltak, hogy a XII. század közepén hazánkban járt Freisingi Ottó püspök meglehetősen sötét színekkel ecsetelve a magyarok életmódját, megjegyzi, hogy egész nyáron és ősszel sátrakban laknak.[1]

Magyar sátortábor, Thuróczy-krónika

Legtöbbet a királyaink sátrairól tudunk, hiszen a források rendszerint ezeket emelik ki. A sátrak értékét mutatja, hogy gyakran ajándékoztak fejedelmek egymásnak nagy értékű darabokat. Lübecki Arnold leírja azt a sátrat, amelyet III. Béla felesége adott a Magyarországon éppen áthaladó keresztes hadjáratra indult Barbarossa Frigyesnek. A királyné által adományozott „pompás sátorlakot” teljes egészében skarlátszín szőnyeg borította, tartozott hozzá egy nagy értékű takaróval díszített ágy, vánkossal, valamint elefántcsont szék párnával.[2] Carpini, aki 1247-ben járt Batu kán udvarában, leírja, hogy a kán IV. Béla király egykori sátrában fogadta, amelyet a Muhinál vívott csata után zsákmányoltak a mongolok.[3] A sátrat a követ a következő szavakkal festi le: „Sátrai, melyek Magyarország királyáé voltak , lenvászonból készültek, hatalmasok és szépek.”[4] Mindenképpen hatalmas fővezéri sátorról/sátrakról lehetett szó. Rubruk talán ugyanarról a sátorról ír, mint amelyben évekkel korábban Carpini járt, mikor leírja: „Batu egy hatalmas sátrat feszíttetett ki, mert jurta nem tudta volna magába fogadni azt a sok férfit és asszonyt, aki mind összejött.”[5] Nyilvánvaló – és krónikáinkban is megjelenik[6] -, hogy a sátor elég nagy volt a haditanács megtartásához is. Valószínűleg a Carpininál megjelenő többes szám (sátrak) utal arra is, hogy voltaképpen a királyi sátor több egymásba nyitható pavilonból állt már a XIII. század közepén is, ahogy azt olyan sok késő középkori ábrázolásban láthatjuk. Tudunk egy sátorról, amelyet Zsigmond király a törököktől kapott, és amelyet 1417-ben az angol királynak adott tovább. A sátor belül selyemmel bélelt, kívül hímzésekkel díszített volt, csúcsán aranyozott gomb, rajta aranyozott sas. A sátor bejárata fölött egy napellenzőt lehetett kifeszíteni, amely alatt aludni vagy étkezni lehetett, ha kellemes az idő.[7]

A középkori elit sátrai viszonylagos kényelmet adtak a hadjáratok nehézségei közepette, Andrea Palacio az 1444-es várnai hadjáratról készült beszámolójában a keresztesek táboráról írva megjegyzi, hogy úgy tűnt a sátrak kifeszítésekor, hogy mindannyian magukkal hozták a házaikat.[8]

Krónikáink miniatúráiban ritkán tűnnek fel sátorábrázolások, de azért szerencsénkre van néhány eset erre. IV. (kun) László halálát a képes krónika sátrában ábrázolja, Thuróczy krónikájában pedig I. András egy fehér sátor előtt trónol. Thuróczynál egy sátortábor is megjelenik. A sátrak színeiről is tudunk egy keveset. A pfalzi választófejedelem követeinek jelentése szerint a Mátyás menyegzője során a Fehérvár melletti mezőn felvert három sátor közül egyik bíbor színű selyemmel volt bevonva, míg a másik kettő másféle kelmével.[9] A sátrakat díszítették is, elsősorban a címereket kell megemlítenünk, valamint a tetejükön lévő aranyozott gombokat, melyet szintén többször említenek a források. Kun László királyunk halálát ábrázolva a Képes krónika szépen mutatja a halott sátrának címerképeit, melyek az ország heraldikai jeleit tükrözik.[10] Persze nem csak királyok díszítették sátraikat címerrel. 1417-ben például a Szirmayak megkapták címerüket és egyben a jogot, hogy azt sátrukra is ráfesthessék.[11]

Kun László halála sátrában a Képes krónikából.

A sátrak anyagának természetesen ellenállónak kellett lennie mostoha időjárási körülmények között. Bár nem az eredeti célnak megfelelően használták, kétségtelenül erős anyagból lehetett az a sátor, amelyet feldarabolva Vlagyimir, Halics fejedelme kiszabadul a börtöneként szolgáló vártoronyból III. Béla idején. A magyar földön raboskodó orosz fejedelmi sarj ugyanis egy sátorlapot vagdalt fel és abból készített kötélen ereszkedett le a toronyból 1190-ben.[12]

A sátrak felverésének és a tábor kialakításának módjáról szinte semmit nem tudunk, bizonyára volt valamiféle kialakult rend, hogy miként helyezkednek el a csapatok a király sátrához képest.[13] Spalatói Tamás azon kijelentése, hogy a Muhi csatánál a magyar sátrak össze-vissza rendszertelenül lettek felütve és a kötelek mindent behálóztak, akadályozva a közlekedést, finoman szólva is megkérdőjelezhető.[14]A hadsereg parancsnokának szállása szimbolikusan is fontos volt. A Hattini csatában Szaladin szultán azt mondta fiának, hogy addig nem győztek, amíg a keresztesek fővezéri sátra áll. Ugyanilyen szimbolikus győzelemnek tudták be a mongolok a Muhinál vívott csatában, mikor csapataik elérték a magyar király sátrát és elvágták annak tartóköteleit. Dzsuvajní szerint: „Mikor a királyi sátor leomlott, a kerál[15] seregének rettegés költözött a szívébe, és menekülni kezdett.”[16]

A sátrak értékéről is vannak adataink. 1399-ben Gergőfi Klára első férjétől örökölt sátra 20 aranyat ért.[17] Úgy tűnik nem mindig fizették ki azonnal a sátrakat. A pozsonyi Sátormesternek nevezett Jánosnak legalábbis Szobi Mihály tárgyakat kötött le 1484-ben, míg nem tud fizetni.[18] A Mátyás király halála után, annak kincsiről készített jegyzék is felsorol jó néhány sátrat 1490-ben Visegrádon, amely jelzi, hogy azoknak értéke nem volt megvetendő.[19]

I. András király a Thuróczy krónikában, mögötte sátor.

Sátorban lenni nem volt mindig biztonságos. II. András egyik táborozása során a sátrak közé egy bölénybika rontott és egyenesen a királyi sátor felé száguldott, míg végül Tibald vitéz útját állta.[20] 1363-ban pedig a bosnyák hadjárat során Miklós esztergomi érsek és kancellár sátrából ellopták a király kettős pecsétjét.[21] Mátyás király Bécs ostroma idején mindenesetre a királyi sátor köré már árokkal és sánccal biztosítja.[22]

Kérdéses, hányan laktak egy sátorban. Van adatunk arra is, hogy a XIII. században 2 páncélos katonára esett egy sátor hadba szálláskor. V. István legalábbis mikor megerősíti 1266-ban apja rendelkezését a karakói hospesek szolgáltatásait illetően, azoknak 4 páncélos katonára, 4 lóra és két sátorra való kötelezettséget említ hadi kötelezettségként.[23] Várleltárakban is találunk sátrakat, a már említett visegrádi 1490-es leltáron kívül is.
Van egy remek leírásunk I. Ferdinánd király 1527-es hadjárata során használt hajlékáról, amely több sátorból álló valóságos palota volt: 
"Miután a folyó közelében, a sík területen a tábor számára helyet találtak, a királyi sátrakat négyszögletű erőd formájában annak közepén állították fel. Hegyes tetejű bástyákkal rendelkező falat vezettek körbe. Ez a fal nem érintkezett a többi sátorral, mivel attól térközzel volt elválasztva. Az egész átjárható volt, amin belül a királyi testőrök laktak. A királyi sátornak egyetlen bejárata volt, ahonnan egy másik sátorba lehetett átkelni, amelyben napközben a királyi tanács tartózkodott. Ennek közelében volt egy festett fából készült, kör alakú, elbontható hálószoba, hogy - ha a szükség úgy hozná - mikor a tábort mozgatják, azt könnyen máshova lehessen helyezni, ahol a király éjszaka nyugalmat talál. Az egész királyi körzet körül négyszáz katona rendezetten éjjel-nappal őrködött."[24]

A sátrak szállításához természetesen állatokra, elsősorban öszvérekre és lovakra volt szükség, ugyanakkor ha a hadjárat iránya lehetővé tette, akkor a folyókat is ki lehetett használni. A mohácsi csatára II. Lajos sátrát hajók szállították a sereg után.[25]

A sátrak készítőit megbecsülték királyaink. Hunyadi Mátyás élete végéig évi 50 aranyat rendel el 1478-ban János mester, bécsi sátorkészítőnek.[26]

Zsigmond császár sátra a Bellifortis-ból.

Most röviden ennyit sikerült összeszednem a rendelkezésemre álló itthoni anyagokból, de ha valami jön hozzá, akkor bővítem.

Jegyzetek:

---

[1] Freisingi Ottó: Frigyes császár tettei. I.32.

[2] Lübecki Arnold a német keresztesek magyarországi átvonulásáról, 77.o. In: III. Béla emlékezete. Bp.: Magyar Helikon, 1981. 76-78.o.

[3] Plano Carpini úti jelentése 1247-ből. IX.17. In: Julianus barát és a napkelet fölfedezése. Bp.: Szépirodalmi, 1987. 162.o.

[4] U.o.

[5] Rubruk útleírása 1255-ből. XIX. 5-6. In: Julianusz barát… 253-254.o.

[6] Bonfini: Rerum Ungaricarum Decades, II. 6. 256.o. Magyarul: Bonfini: A magyar történelem tizedei. Bp.: Balassi, 1995. 233. o.

[7] Zsigmondkori okmánytár VI. 61. sz.

[8] Andrea Palacio beszámolója a várnai csatáról, 25. o. In: Krónikáink magyarul. III/3. Bp.: Balassi, 2008. 23-33.o.

[9] Mátyás király menyegzője 1476-ban. In: Kazinczy: Mátyás király kortársai tanúsága szerént. Pest, 1863. 117.o.

[10] Képes krónika. Hasonmás kiadás. Bp., 1964. 65a fólió 129.

[11] Bertényi Iván: A címerek mint a propaganda eszközei az élő heraldika korában, 15.o. In: Levéltári közlemények, 75. évf.  (2004), 1.sz. 13-25.o.  A kérdéshez még: Bertényi Iván: Középkori címerjogunk néhány kérdése. In: Levéltári szemle. 36. (1986.), 2. sz. 21-36.o.

[12] A kijevi évkönyv Béla halicsi hódításáról, 72.o. In: III. Béla emlékezete. Bp.: Magyar Helikon, 1981. 71-73.o.

[13] A mongoloknál például – ez persze semmiképpen nem hasonlóság, csak érdekesség miatt említve – a káni sátor bejárata délre nézett és abba az irányba nem állhattak sátrak.

[14] Spalatói Tamás ezen kijelentését kézpénzként veszi át a magyar történelmi művek zöme, holott egyáltalán nem szemtanúról van szó és a komoly hadtörténeti művek még a szekérvár létét sem látják teljes mértékben igazoltnak!

[15] magyar király

[16] Alaaddín Atamalik Dzsuvajní: A világhódító története. 33.o. In: Tatárjárás. Bp.: Osiris, 2003. 31-33.o.

[17] Zsigmondkori okmánytár I. 5870. sz.

[18] DL 45998.

[19] Nógrády Árpád: Mátyás kincsek a visegrádi vár 1490. évi leltárában. In: Tanulmányok Borsa Iván tiszteletére. Bp., 1998. 177-180.o.

[20] Palásthy: Palásthyak. 3. kötet, IV. o.

[21] Küküllei János krónikája. XXXIII: fejezet. In.: Küküllei János és a névtelen minorita krónikája. Bp.: Helikon, 1960. 35.o. Ezt egyébként okleveleink is megerősítik, hiszen számtalan iratot erősítettek meg új pecséttel, miután ez az eset megesett.

[22] Bonfini: Rerum Ungaricarum Decades, IV. 8. Frankfurt, 1581. 640. o. Magyarul: Bonfini: A magyar történelem tizedei. Bp.: Balassi, 1995. 580. o.

[23] Szentpétery: Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke. 1853. sz. II.k. 1.f. 29.o. és Jakó: Erdélyi okmánytár I. 188. ill. 260. sz.

[24] Ursinus Velius, Caspar: Tíz könyv a magyar háborúról. Máriabesnyő: Attraktor, 2013. 16. o.
[25] Brodarics: Igaz leírás a magyaroknak a törökökkel Mohácsnál vívott csatájáról. Bp. :Magvető, 1983. 37.o.

[26] Teleki: Hunyadiak kora Magyarországon. Oklevéltár. XII. k. 75.o. DCXXIII. dok. 

március-április a könyvtárban

Huh... Szóval kemény hetek vannak mögöttem, volt itt minden, mint a búcsúban (kivéve az elmaradhatatlan Modern Talking dalokat, mert ha az is lett volna, akkor biztosan a Quimbyhez hasonlóan "bánat rozsdás kardjába" dőlök). A bolondokházába való lelki beköltözésem úgy március elejére tehető, mikor megkezdődött a ménfőcsanaki március 15-i ünnepi műsor megszervezésének és lebonyolításának folyamata. A műsort a hatodikosok adták, szerénytelen személyem a technikával és a hátteret képező képanyaggal illetve annak időzítésével bíbelődött. Végül is nem lett rossz, képek itt. Volt aztán egy rakás nem részletezendő kisebb elfoglaltság: rendhagyó órák, vetítés ovisoknak, filmvetítés iskolai versenyen, kiállításmegnyitók. Az iskolások Tavaszköszöntő műsort adtak (fotók: itt, videók: itt), Erika és Rita kolleginákkal pedig elkészítettük a legújabb számát az iskolaújságnak. Március 27-én volt az előadásom az Indiánháborúkról, azon belül a nagy sziú háborúról. Inkább aktualitása (Karl May 100 éve hunyt el), mintsem tárgyi tudásom miatt tartottam és nyilvánvalóan túlbecsültem azt a kört, akit érdekelhet a téma, mert előadásomra régen voltak kíváncsiak ilyen kis létszámban. Mindamellett egy jó hangulatú beszélgetéssé alakult át a dolog másfél óra után. Hiába a kisebb csoportnak is vannak előnyei, közvetlenebb a dolog. Stoller Lacinak és a photoshopnak  köszönhetően még fejdísszel is gazdagodtam egy nappal az előadás után... Íme:

Normál fotók: itt.

Azt hiszem a jelenlevők élvezték az indiánok vs. USA történeteket, a felém repülő narancsok és kövek számából (=0) legalábbis - némileg merészen - erre következtetek. Ráadásul ami számomra extra öröm, felkértek, hogy Kunszigeten vendégszerepeljek, amely fellépés április 27-én pénteken lesz esedékes. Ott majd Hollywood és a valóság csap össze, megnézzük mi igaz a nagy háborús amerikai szuperprodukciókban és mi hamis.

Március 19-től március 30-ig a sors furcsa fintora grimaszként elég komoly terhet vetett hátamra, 12 nap alatt mindössze egy 23 órás vasárnap volt a munkamentes nap, de csak véget ért.

Március végén - április elején végre jutott kis idő a bolondozásra is:

Köszönjük Annamari és Fanni...

Április első keddjén hagyományainknak megfelelően lezajlott a "Hegyalján innen - Sokorón túl..." népmesemondó verseny. Fotóztam és a háttérben munkálkodtam, így idén egész egyszerűen alig emlékszem, hogy ki miként szerepelt néhány emlékmorzsát leszámítva. Bízom benne, hogy a színvonal a szokásos magas volt (fotók!). Sokat gondolkodtam az utóbbi időben, hiszen a hagyományos "népi" mesemondással van több kapcsolatom a versenyünkből fakadóan, ugyanakkor erősen szimpatizálok az olyan klassz, modern ugyanakkor vagány mesemondókkal, mint mondjuk Zalka Csenge, akik a mesélés népszerűsítéséért felrúgják a "szabályokat" (kiöltözés, beöltözés, kötöttségek) és inkább az élvezhetőséget preferálják. Mi a jobb? Azt hiszem mindenképpen nyitni kell az utóbbi felé, különben a mesélés öncélúvá válik és értelmét veszíti. Mindenesetre megragadom itt a lehetőséget, hogy reklámozzam a Csenge működésének is hála immár második Holnemvolt fesztivált, amely április 14-15-én igen nívós mesemondókat ránt össze a világ minden tájáról. 

Eme megterhelő mesékkel teli nap után jött április 4. Eleve baljóslatú (bár hamis) dátum a magyar történelemben, de az idegrendszerem nem ilyesfajta megterhelésre teremtették. Pocsék nap volt és semmi sem sikeredett úgy, ahogy a nagykönyvben és terveimben meg volt írva. Egy médiapályázati versenyre készítettem fel gyerekeket és hát a beadásra szánt 7 pályázatból délután még csak 3 volt a kezemben, a határidő meg aznap volt. Maradjunk annyiban, hogy a szkennelés és az email játszotta a főszerepet, mert az iskola, ahova vittem volna be, megjelenésemkor (18:36) már rég zárva volt. 

Tegnap sokkal örömtelibb napra virradtam, hiszen kirándulást szervezett a "kastély" Budapestre a Hadtörténeti múzeum és a Planetárium elsődleges célpontokkal. Három kolega/kolegina néhány szülő fedezete mellett mintegy 35 diák nyomult nagy sebességgel már a kora hajnali órákban a főváros irányába, megfelelő logisztikai háttér (chips, üdítő, szendvicsek, napszemcsi) biztosításával. A Keleti pályaudvar elérését követően a földalatti tevékenység élénkült meg, metró segítségével keresztülvágták magukat a Déli pályaudvarig, ahonnan erőltetett gyalogmenetet követően megostromolták a várat a nyugati oldala felől. A hadművelet sikerrel zárult, fél tizenegy óra tájban érték el elsődleges stratégiai céljukat, a múzeumot. Ott mintegy másfél óránk volt, amely csupán a földszint - nem is teljes - átvizsgálására adott lehetőséget. Következett a Köztársasági elnöknek helyet adó (azaz éppen üres...) Sándor-Palota, ahol siklóval szálltunk alá. 

A folyón való átkelést a Lánchíd segítségével oldottuk meg, majd villamossal irány a Népliget és a Planetárium. Ott egy csillagászati kisfilmet néztünk meg, klassz volt. Innen vonat, aztán haza. Én jól éreztem magam, noha nekem nem ez volt a dolgom. Remélem mások is. A fotókat már feltöltöttem az egyik albumomba. 

Úgyhogy most itt tartunk és végre van 4 nap pihenőm. Meg kell becsülni, tehát minden bizonnyal semmittevéssel töltöm majd. Tervek mindenesetre vannak: írás és olvasás, esetleg egy kevés nézés. Ez utóbbi a tévére vonatkozik, amennyiben lesz jó focimeccs... Hamarosan a középkori magyar hadisátrakról írok, az utóbbi időben ezzel kapcsolatban néztem át pár dolgot, majd meglátjuk mi sül ki belőle. Most mindenkinek kellemes - egy frászt kellemes, áldott - húsvétot! És higgyünk a csodákban, hiszen a húsvét erről szól!