Margaréta - A németek eredeti terve Magyarország megszállására, 1943

A németek eredeti terve Magyarország megszállására

1943.

Ma egy német dokumentum szövegének magyar fordítását közlöm, amely a németek eredeti 1943. szeptember 30. után kialakított tervét írja le Magyarország megszállására. A „Margarétának” elkeresztelt hadművelet az ezt követő hónapokban módosult, kivették belőle például 1944. februárjának végén a románok részvételét, mivel Hitlerrel való tárgyalása során Antonescu területi követeléseket támasztott ezért cserébe (Nyilván Észak-Erdélyre gondolt). Bár, mint olvasható lesz, a német vezérkar hajlandó lett volna erre is, ha nincs meg a szükséges erő német részről, Hitler nem akarta végleg elidegeníteni ekkor a magyarokat egy ilyen megoldással.

A fordítás az enyém (nyilván nem mindenhol teljesen pontos, de igyekeztem). Az eredeti dokumentumot kiadta:

Schramm, Percy Ernst: Kriegstagebuch des Oberkommando der Wehrmacht. Band IV. 1. p. 189-190.

                  

„1. A „Margaréta” terv kifejlődése annak végső kialakításáig (1943. szeptember 30. – 1944. február 27.)

Olaszország kapitulációja után (1943.09.08.) a német vezetésnek fontolóra kellett vennie, hogy Magyarország és Románia követheti ezt a példát.[1] Ezért a Wehrmacht vezérkari főnöksége[2] szeptember 30-án javaslatot nyújtott be Magyarország megszállására és a magyar hadsereg[3] lefegyverzésére, feltételezve, hogy a szövetséges államok részvétele [ehhez] szükséges lesz;[4] de a titoktartásra való tekintettel nem beszéltük meg előzetesen [velük].

Ezért a javasolt vállalkozás, melyet „Margaréta” fedőnéven vezettek be, nagyrészt improvizálás lesz. A Vezérkari főnökség különösen kiemelte számításaiban, hogy nem áll rendelkezésre elegendő saját erő Magyarországon, és további nehézségeket okozhatnak a kedvezőtlen közlekedési viszonyok egy gyors és meglepetésszerű bevonulás során.

A végrehajtásra három hadműveleti zóna kialakítását javasolták:

1.      zóna: (Nyugat-Magyarország a Tiszáig, Budapesttel és a magyar hadsereg zömével), amely a német Wehrmacht feladata,

2.      zóna: (Kelet-Magyarország, a Tiszától keletre és délre), amely a román hadsereg feladata,[5]

3.      zóna: (Északkelet-Magyarország, a Tiszától északra), amely a német és szlovák erők feladata.

Azaz összefoglalva a német erőknek kell [felvonulni] a legnagyobb és legerősebb magyar erők ellen, és el kell érniük Budapestet, mint fő ellenállási pontot. A románoknak és szlovákoknak adott feladatok lényegében megegyeznek azok politikai célkitűzéseivel.[6]

   

Csak az 1-es és 3-as zóna esetében fogalmazhat meg már most egyes javaslatokat a vezérkar. Az általános vezetés a Délkeleti Főparancsnokságé[7] lesz, a német erők vezetését egy a 2. páncélos hadsereg[8] parancsnokságából képezett stáb irányítja. A felvonulás időtartamát 8 napra becsülhető, és ösztönözzük, hogy ürügyként a déli összpontosításra egy nagy Szávától északra lévő partizánvadászatot[9] használjunk. A bevonulás így történik: a Bánátból az 1. páncélos hadosztály, harccsoportokkal a tartalék hadosztályokból, valamint az 1. kozák hadosztállyal[10] a Szerémségből és Szlavóniából, a Tisza és a Balaton közti térségbe [vonul]; a megerősített 24. páncélos hadosztály Graz körzetéből a Balaton két oldalán [nyomul előre];a 25. páncélos hadosztály Bécs körzetéből a Duna déli oldalán [halad]; Szlovákiából szárazföldi erők vonulnak Észak-Magyarországra, valamint a Főkormányzóságból[11] a Kárpátok hágóihoz és a Felső-Tisza vidékére.

A Luftwaffe támogatja a bevonulást, és ha szükséges a levegőből támadja az ellenséges reptereket; abban az esetben, ha Magyarország részéről nincs szervezett ellenállás, vagy a saját erők közelednek Budapesthez, Olaszországból egy német ejtőernyős hadosztályt lehet eljuttatni Budapestre.     

A magyar hadsereg ellenállásától kell függővé tenni az azt követő politikai helyzetet. A románok részvétele esetén felmerülő nehézségek elkerülhetetlenek, de lemondani részvételükről jelen pillanatban a szükséges erők szempontjából nem lehetséges. Abban az esetben, ha a keleten lévő magyar biztosító erőket[12] le kell fegyverezni, azokat, mint munkászászlóaljakat tervezzük felhasználni.”   

Német csapatok a budai várban, 1944. március 19. (magyarero.hu)

Jegyzetek:

---

[1] Román kiugrásra is ki akartak alakítani egy tervet, amely a Margaréta II. nevet viselte, ám erre végül nem került sor. Ebben felmerült az esetleges magyar részvétel is. Ez is jelzi, hogy a német vezetés miként igyekezett kijátszani egymás ellen szövetségeseit.

[2] Az eredetiben: WFStab, azaz Wehrmacht Führungsstab. 

[3] Eredetiben: ungar. Wehrmacht.

[4] Mint a későbbiekben kiderül a németek első terveiben az szerepelt, hogy Magyarország megszállásában román és szlovák csapatok is részt fognak venni.

[5] Azaz a Tiszáig húzódó Kelet-Magyarország és Észak-Erdélyt szállná meg Románia.

[6] Hitler úgy tűnik, nem akarta végleg elidegeníteni a magyarokat, így mikor Antonescu román vezetővel 1944. február végén közölte Magyarország közelgő megszállását, és az a román részvételt területi követelésekhez kötötte, a Führer végül lemondott a nem német csapatok megszállásban való részvételéről. Lásd: Ránki György: Emlékiratok és valóság Magyarország második világháborús szerepéről. Bp., 1964.

[7] OB [Oberkommando] Südost. A parancsnokság alá 1944 elején az E hadseregcsoport, a 2. páncéloshadsereg és Délkeleti katonaiparancsnokság [Militärbefehlshaber Südost] tartozott. A seregcsoport vezetési központja Belgrádban volt ekkor, teületileg a Balkán-félsziget tartozott alá. A csoport parancsnoka Maximilian Freiherr von Weichs altábornagy volt, vezérkari főnöke Hermann Foertsch vezérőrnagy.  Lásd: http://www.lexikon-der-wehrmacht.de/Gliederungen/Heeresgruppen/HeeresgruppeF-R.htm 2014. október 24.

[8] A 2. páncélos hadsereg 1940. november 16-án alakult a legendás parancsnok Heinz Guderian vezetésével. 1943 végén a parancsnoka Lothar Rendulic vezérezredes. 

[9] Eredetiben „bandenunternehmens” azaz bandák elleni harc van.

[10] Az 1943 augusztusában felállított hadosztály doni, kubáni és a Kaukázus északi oldalán élő tereki kozákokból állt. Parancsnoka Helmuth von Pannwitz tábornok volt. Egyébként mivel zömében lovas alakulat volt, nevezték kozák-lovas hadosztálynak is.

[11] A Lengyel Főkormányzóságról van szó.

[12] Itt az Ukrajnában megszálló feladatokat ellátó magyar alakulatokról van szó. 

1956-os filmhíradók a magyar szabadságharcról

Minden kommentár nélkül összegyűjtöttem néhány filmhíradót az 1956-os szabadságharcról:

Sajnos jó pár filmarchívum felvételeit nem lehet beágyazni, így azok kimaradtak, noha például az UFA remek anyagokkal rendelkezik, ezekből előzetesek megtekinthetőek innen:
http://www.filmothek.bundesarchiv.de/search?q=ungarn+1956

A magyar "gót" irodalom 30-as évekbeli gyöngyszeme

Szabó Dezső: A kötél legendája

Bp.: Szépirodalmi, 1979

Ritkán olvasok novellákat, elbeszéléseket (bár most éppen ráálltam ezekre is), nem az én műfajom, számomra túl rövidek és még a regényekben is a hosszú köteteket favorizálom, amelyeket napokon át cipelhet magával az ember buszon ingázás közben. Most mégis két elbeszélést értékelek, amelyeket  egy kollégám (Ezúton is köszönöm Angeli István!) ajánlott  figyelmembe. Az 1920-30-as évek magyar irodalma számomra meglehetősen idegen terület, csak az utóbbi időben olvastam el Herczeg Ferenctől „Az élet kapuja”-t (történelmi regény arról hogyan nem lett Bakócz pápa – nem hagyott mély nyomot bennem) és Tormay Cécile „Bujdosó könyv”-ét (nem tetszett, nagyobb a híre, mint fénye, bár kétségtelenül hiánypótló). Szabó Dezső pedig azon körbe tartozott, amely egyre szélesebb: azon írók, akiktől olvasnom kellett volna. 

Nos, ő most kikerült belőle, mert tényleg elolvastam a leginkább figyelmembe ajánlott két elbeszélést és még párat el is fogok a jövőben.

Meg kell mondjam, szerintem magasan veri a fent említett két írónkat, írónőnket. Hogy milyen sötét, már-már mai gótikus stílusú sötétséget képet festeni, íme:

„- Halál – sóhajtotta a levél, és elvált az ágtól. Egy-két percig libegett-lengett az ősz titkos sóhajtásai szerint. Aztán lehullt az irgalmatlan sárba. Mindjárt nagybuzgón oda is ragadt. Hogy rothadjon, hogy sárrá legyen ő is, hogy új szerepben vegyen részt a nagy világ-mókában.

- Éhes vagyok! – sírta a kis Ánizs Pityu.

- Halál – nyögte halk nesszenéssel az ágacska. És eltört, mintha láthatatlan kéz roppantotta volna meg. Aztán már ő is ott volt a sár súlyos hullámai között.

- Éhes vagyok! – jajgatta az ötéves Ánizs Julis.

- Halál – sziszegte a csipkebokor. Megreszketett didergő feje, és a vörös bogyók hulltak a sárba. Apró vércseppek az ősz felmarcangolt testén.

- Éhes vagyok! – bömbölte a hatéves Ánizs Gyurka.

És millió levél, ágacska, bokor, fűszál, haldokló virág mondta: - halál.”

Egy emós megnyalná mind a tíz vérző ujját… A Kötél legendája című elbeszélés nagyon furcsa darab. Mint látható (az előző idézettel indul a mű), nem vidám lakodalmi menet. Egy tizenegy-gyermekes családapa viszontagságát mutatja a 30-as évek Magyarországán, aki elveszti állását a politikai világnézetek iránt tanúsított érdektelensége miatt. Gyermekeinek nincs mit enni adnia, így végül legkisebb csemetéjét magához véve koldulni megy a fővárosba, de a kisgyerek a karjai között hal meg, ő maga pedig az őrület határán táncol és gyilkossá válik. A társadalom közönyösségét bemutató elbeszélés aztán furcsa fordulatot vesz, de minden poént nem érdemes lelőni, hátha akad aki elolvasná. Mindenesetre érdekes kontrasztban áll a záró rész az eddigiekkel, Szabó Dezső humora félelmetesen abszurd.

Az abszurd humor királya a kötetben azonban a „Feltámadás Makucskán” című írás. Az elbeszélés már-már a fantasztikum világát idézi fel: Makucska faluban ugyanis egyik vasárnap - minden előzetes parlamenti és községi engedély, de még pápai áldás nélkül is - fogják magukat és feltámadnak a halottak. Természetesen a falu jelenlegi lakosai ennek nem örülnek: a bíró félti állását az elődjétől, a pap a korábbi mesterétől, de mindenki félti házát, kertjét a korábbi tulajdonostól. Szóval a falu háborút hirdet a megboldogult falusiak ellen, árkokkal, géppuskákkal, mindennel. A csúcspont azonban kétségtelenül az, amikor Szabó leírja a Parlament ülését, amelyet a feltámadás esete kapcsán tartanak. Tényleg zseniális, Monty Python vagy L'art pour L'art társulat-stílusú abszurd.

Szóval olvassunk néha magyar irodalmat is, mert bizony elhallgatott vagy csak tudatlanságunknál fogva ismeretlen gyöngyszemekre lelhetünk. Szabó Dezső tragikuma ugyanakkor figyelmeztető jel is. Őt senki nem szerette, egy rendszer sem preferálta: a nemzetieknek bolsevik volt, a kommunistáknak fajvédő és antiszemita. Pedig csak magyar volt, egy tragédiákkal teli korszakban. Budapest ostromának végén 1945-ben legyengülve, betegeskedve halt éhen, ugyanúgy mint hősének legkisebb gyermeke.

Fantasztikus kötet, ahol ötvöződik a szórakoztatás és az elgondolkodtatás.

Osztályzat: 9/10

A thriller-mentes thriller rejtélye

Darren Shan: A holtak vonulása (Város-trilógia 1.)

Bp.:Nyitott Könyvműhely, 2010

Valahogy átgyűrtem magam Darren Shan első - állítólag - felnőtteknek írt - állítólag - hátborzongató - állítólag - thrillerén.

Annyira félelmetes, mint egy plüssmackó az óvodában, annyira izgalmas, mint egy brazil szappanopera 4211. részének tizedik ismétlése és annyira hatásos, mint egy Facebook-os körlevél, amelyben energiapazarlással küzdenek az afrikai nyomor ellen... Legalábbis számomra ezt hozta a kötet(de lehet pusztán rosszkor került kezembe), de itt egy ellenvélemény: ellenvélemény. 

A szereplők unalmasak, a történet nemkülönben. A főgonosz nem elég gonosz, hősünk nélkülöz minden hősiességet. Karaktere leginkább egy valóságshowba beválogatott reménytelenül kretén karriervadászra hajaz. Megalkuvó és hataloméhes, minden valódi pozitívumtól mentes. Nincsen benne jó és rossz gigászi harca, ami még elmenne, de a sok szürke között árnyalatnyi különbség is alig van. A titokzatosság stimmel, az ember tényleg nem tudja mi fog következni, de a "poénok" lelövése nélkül is elárulhatom, hogy a váratlan fordulat ugyan váratlan, csak abszolúte hatástalan.

A thriller fogalmát is valószínűleg újraírták az utóbbi időben (a "TV-műsor" és a "szórakoztatás" szóval együtt), mert az én olvasatomban a thrillerben feszültség, izgalom vegyül reménytelenséggel és akcióval, ezekből pedig itt vajmi keveset kaptam. Visszagondolva,  nem igazán emlékszem egy igazán félelmetes epizódra sem a kötetben. Ami meg nagyon fájt, az az, hogy a fantasztikum úgy csapódott a regénybe, mint egy strucc a háztetőbe, teljesen váratlanul és előzmény nélkül. Nem találtam indokoltnak a jelenlétét. 

Még a címválasztást sem értem, holtak vannak benne, de nem nagyon vonulgatnak... A borító meg egyenesen lapos azzal a sötét színekben kiabáló Munch-féle Sikoly epigonnal.

Osztályzat: 5/10

Egyébként trilógiáról van szó, bár egyelőre el nem tudom képzelni hogyan lehet folytatni a sztorit, mert lezártnak tűnt... De hát Darren Shan fantáziája elég fejlett, biztos megoldotta. Az első kötet alapján azonban a folytatásról én már csak borítók alapján fogok hírt kapni, mert olvasni aligha fogom.

Eredetileg írtam: 2013.III.10.

Könyvajánló: Agatha Christie - Az elefántok mindenre emlékeznek

Könyvajánló:

Agatha Christie: Az elefántok mindenre emlékeznek
Bp.: Európa, 2014 

Kész. Consummatum est. Bevégeztetett. Az utolsó számomra olvasatlan Poirot regénnyel is végeztem. Különös módon nem a Függöny maradt utolsónak, hanem az Elefántok mindenre emlékeznek (avagy régebbi kiadásban: Az elefántok nem felejtenek, amely címet valahogy frappánsabbnak tartom, bár az első a hűbb fordítás). Egyébként végül is stílusosan csináltam, mert bár a történet sorrendjében valóban a Függöny az utolsó Poirot regény, de azt már korábban megírta Christie, így voltaképpen ez az utolsóként megfogalmazott eset a belga detektívvel. A krimi alapmotívuma az emlékezés, szinte fontosabb, mint maga a nyomozás. A mű legszebb része pedig talán az, amikor Mrs. Ariadne Oliver elmegy egykori dadájához, aki egyfajta öregek otthonában tengeti utolsó éveit, körülvéve az általa felnevelt és szeretett gyerekek és ismerősök fotóival, relikviáival. Még az is kiderül, hogy a regény címmondata, melyet Ariadne mond valami okból Poirot-nak, a dadustól maradt rá. Nagyon szép, ahogy ábrázolja a régi szép dolgok múlandóságát. Ez jobban vetíti elénk az eltűnt idő utáni vágyódást, valamint a pusztulás és halál lehangoló voltát, mint ezeregy darab Az eltűnt idő nyomában-ból... Az ekkor már utolsó éveit élő írónő alighanem itt saját gondolatait tárta fel előttünk.

Maga a történet az Öt kismalac-ra emlékeztető, mivel egy múltbeli esetet kell megoldani a kis belgának, amely olyan régen történt, hogy csak pár tanú áll rendelkezésére a valóság kiderítésére, hogy miért is lett egy szeretetben és boldogságban élő pár látszólag öngyilkos. Az olvasónak Christie az egyes öregek (elefántok) emlékeiből kell okoskodnia, mi történhetett, és valljuk be, ki is lehet találni, ha az ember már elég kötetet elolvasott a krimi királynőjétől. Azon kevés Christie-regény közé sorolhatom ezt, melyet előbb oldottam meg, mintsem végeztem volna vele. A sztori vonalvezetése egyszerű, nincsenek benne nagy csavarok, sem olyan félrevezető motívumok, amelyek olyan sokszor megtréfálják, vagy elbizonytalanítják a olvasót, mint mondjuk a Halál a Níluson-ban, vagy a Gyilkosság meghirdetve-ben. Megkockáztatom, hogy a legkönnyebben kitalálható rejtéllyel van dolgunk a munkásságában. Éppen ezért a regény nem kiemelkedő, sőt inkább csak közepes Agatha Christie munkái közül (messze nincs a Top 10-es listámban), ugyanakkor a szomorkás hangulata valahol szebbé és értékesebbé teszi. De lehet, hogy csak a múlandóság érzete engem is áthatott, letéve az utolsó Poirot-regényt. 

Ugyanakkor, mint minden hajnali sötétségben, ott bujkál a feljövő Nap sugarainak reménye, hiszen egy Sophie Hannah nevű angol hölgy úgy döntött feléleszti a legendát és már kapható is a boltokban a belga detektív főszereplésével megírt A monogramos gyilkosságok című regény. Erős kételyeim vannak (márcsak Az ABC gyilkosságok címére való hasonlatossága miatt is), de egy próbát megér. Majd megíróm, milyen benyomást tett rám. Nehezen hiszem, hogy ebből jól lehet kijönni, de hátha. Végül is a magyar focinak annyiszor adtam már esélyt, egyet ő is kaphat.

A kötet az Európa kiadó sorozatában jelent meg, kiadása a sorozat többi részéhez méltó. A borító se nem jó, se nem rossz, ellenben a kötés elég masszívnak tűnik.

Osztályzat: 6 porcelán néger fejecske a tíz porcelán néger fejecskéből

6/10

Könyvajánló - Csúfok trilógia

Ismét egy régebbi könyvajánló, amely egy trilógia:

Scott Westerfeld: Csúfok, Szépek, Különlegesek

Szeged: könyvmolyképző, 2007, 2009, 2011

1. Csúfok 

Scott Westerfeld egy különös jövőképet vázol felénk, a távoli (vagy nem is olyan távoli?) jövőben játszódik a történet, ahol mindenkivel megtörténik az, ami ma olyan sokaknak nem adatik meg: a 16. születésnapján mindenki szép lesz. Akár akarja ezt, akár nem. De hát, mindenki szép akar lenni, vagy mégsem? A történet nem túl bonyolult, a főszereplő Tally szép akar lenni, élvezni akarja az életet, és azt ami a "szépeknek" kijár: fény, ragyogás, folytonos jókedv és bulizás. De akire fény vetül, annak árnyékot is kell vetnie. Tallynak nehéz döntéseket kell hoznia: barátság vagy öncél; becsület vagy árulás; nehéz út, vagy a könnyebb út; és végül csúfság vagy szépség. Kívül és belül. Westerfeld trilógiájának első kötetében, főhőslányunk máris hibát hibára halmoz, hiszen az élet nem játék, és nincsenek egyszerű döntések. A könyv a döntésekről szól, melyeket meg kell hozni és a rossz döntésekről, amelyek  esetén súlyos következményekkel kell szembesülnünk. A könyv a becsületről is szól, amit el lehet veszíteni és sokkal nehezebb visszaszerezni. Emellett a „Csúfok” a szépségről szól, amely nem feltétlenül a tökéletes arcban és alkatban rejlik. Hiszen, ha mindenki szép, akkor nincs is amivel összehasonlítva szépnek nevezhető. 

Olvassátok el, mert ez egy jó könyv, különösen ajánlom az éppen e magából kicsavarodott világba felcseperedő ifjú titánoknak és titánnőknek, mert esetleg tanulhatnak is belőle, hogy mi lesz belőlünk, ha nem vigyáznak.

2. Szépek

A Szépek onnan indul, ahol a Csúfok véget ért. Főhősnőnk vagy inkább főhőslányunk, Tally csúfos kudarcot vallott. Két fiú között a padlót smárolta le. Becsülete oda, barátnője fokozatosan ellenséggé alakul át. A második rész sajnos nem annyira erőteljes számomra, mint az első, bár sötétnek elég sötét a leírt utópikus csillogás ellenére is. Talán az a hihetőség, ami az első epizódban jelen volt, itt kissé megfakult pár jelenet miatt. Összességében erős 7-es osztályzatot kap. 

3. Különlegesek

Tally már maga sem tudja kinek az oldalán áll. Agyát manipulálják és a sok igazság között nehéz igaznak maradni. A fekete és a fehér között túl sok a szürke árnyalat. Ahhoz, hogy értelme tiszta maradjon drasztikus módszereket vet be. De nem csak az ellenségeitől kapott különleges képességek teszik bizonytalanná, agyába befészkel a kétség, hogy egyáltalán jó oldalon áll-e!?  És egyáltalán létezik-e ilyen? Mi fontosabb az egyén szabad akarata vagy a biztonság és a béke ópiuma? A történet úgy érzem elfogyott a végére, és az mentette meg, hogy a lezárás nem volt túlságosan sablonos, így hetesre osztályoztam némi jóindulattal. És talán ennek a legszebb a borítója.

  

Összességében nagyon jó kis sorozatról van szó, amely ifjúsági regény erős sci-fi beütéssel. Bár nem éri el Westerfeld másik sorozatának, a steampunk Leviatán-trilógia színvonalát, amiről szintén fogok írni ajánlót hamarosan.

Osztályzatok:

Csúfok:8/10

Szépek: 7/10

Különlegesek: 7/10

Utóirat: Most tudtam meg, hogy van 4. része is a trilógiának. Amit egyszerre lehangolónak és reménytelinek érzek. Angolul Extras címmel jelent meg a darab, amely azonban inkább kiegészítés, hiszen a szereplők más karakterek. Magyarországi esetleges megjelenéséről eddig nem olvastam.

Eredetileg írtam: 2013. III. 9.

Utóbbi folytatás magyar megjelenésről azóta sem hallottam.

Könyvajánló - Proust az eltűnt idő(m) nyomában

Önálló könyves blogomat hamarosan megszüntetem, és ide jönnek a jövőben születő könyvkritikák kivétel nélkül. Így most az ottani könyvajánlókat (vagy nem ajánlókat) ide fogom időnként pótlék gyanánt bemásolni, egyrészt hogy ne vesszenek el, másrészt mert ott amúgy is kevesen olvasták. Harmadrészt az utóbbi időben időzavarral küzdök, hiszen a ménfőcsanaki fiókkönyvtár felújítása végkifejletéhez közeleg, kolleginámmal és a megyei könyvtár dolgozóival és a tervezővel sokat melózunk azon, hogy a csütörtöki átadóra minden a helyén legyen. És ott is lesz.

Marcel Proust: Az eltűnt idő (m) nyomában

Bp.: Magvető, 2006

„Marcel Proust nagyszabású regényciklusa nemcsak a 20. század francia irodalmának, hanem az egész világirodalomnak klasszikus műve…” – írja egy könyvajánló a kötetről.[1] Hát nem tudom… Pontosabban tudom. Nem az. Számomra biztosan nem.

Immár másodízben vágtam e nagy fába a fejszémet és hát megint tüzelő nélkül maradtam, ha nagyon szemét lennék, akkor azt mondanám, hogy nem maradtam tüzelő nélkül, mert egy hétkötetes gyújtós is rendelkezésemre áll, amiért nem lenne kár. 

Marcel Proust állítólag fantasztikus és briliáns regénye ismét ugyanazt az "élményt" nyújtotta számomra, mint elsőre: mélységes mély unalmat. Hosszú körmönfont mondatok, vontatott cselekmény (vagyis inkább cselekmény hiánya), filozofálgatás a semmiről. Ismét fel kellett adnom háromnapi szenvedés és ötven oldal után (kétszer elaludtam olvasása közben a buszon…) és félreteszem minimum öt évre. Én nem állítom, hogy nincs némi esélye annak, hogy saját kitartásom hiánya miatt nem élvezhettem a hátralévő „ikszszerszázatizenhatodikon” oldal lélegzetállító történéseit teasüteményestől és Madeleine-től, de egyelőre az álláspontom az, hogy „Az eltűnt idő nyomában” azon nagyszámú XX. századi alkotások közé sorolandó, amelyek tökéletesen méltánytalanul kaptak nagy figyelmet. Talán szégyen egy könyvtárostól ilyet írni, de magánvélemény és én legalább nem hazudozok vagy játszom meg a műértő intellektuelt. Ugyanaz az érzés fogott el, mint mikor egyszer beleolvastam Joyce Ulysses-ébe (amely egy fokkal még mindig jobb). A világ nem venné észre az eltűnését. Nem hinném, hogy attól irodalmi valami, hogy tízoldalas mondatokat írunk le esemény nélkül. Én történéseket várok, érzelmeket várok, reakciókat várok és ütős párbeszédeket, némi szórakoztatást, egy kis tanulságot, hovatovább bármit, ami kiszakít a mindennapok igahúzásából. 

Ugyanakkor javaslom mindenkinek, hogy veselkedjen neki ennek a 3200 oldalas szörnyszülöttnek! Hátha tetszik. És ha nem - amit majdnem biztosra veszek -, akkor talán ráébred az olvasó arra, hogy bizony nem csak a festészet hanyatlik folyamatosan 1900 óta, hanem a többi művészettel együtt az irodalom is. Proust csak annak tetszhet, aki szerint Modigliani egy lapon említhető John Everett Millais-vel, Munkácsyval vagy akárcsak a legrosszabb akadémistával. Sajnos odáig süllyedtünk, hogy minden ami új - vagy amit annak állítanak be -, az divatos lesz és az a "modern" és eladható. Holott a művészet feladata nem az új kitalálása, hanem talán a jó és szép ábrázolása, a szórakoztatás, a lelki támasz nyújtása. De tévedhetek. Mindegy, ha majd valami nagyon művészit akarok, akkor is maradok inkább a Devecseri fordította Iliásznál. Az minimum 2800 éves, és garantáltan időtálló.

És apropó, legalább rájöttem, miért ezt a címet adták a műnek: egy csomó időm eltűnt, míg birkóztam a kötettel és az már soha nem jön vissza…

Osztályzat: befejezés hiányában nem merem… Jelen álláspontom szerint nullához konvergál

(Eredetileg írtam: 2013. III. 13.)

---

[1] http://www.libri.hu/konyv/az-eltunt-ido-nyomaban-i-swan.html